A hit Isten és ember kötődése. Pont olyan ez a kötelék, mint emberi kapcsolatainknál: beszélgetés, találkozás, közös élmények, szeretet. Mi, akik hozzá kapcsolódunk, szó szerint vele élünk, mintha csak egy ember volna. Isten a Biblia szavain keresztül minden nap szól hozzánk. Mi pedig imádságban válaszolunk neki.

Igéje az együtt töltött idő alatt már egészen a részünkké vált. Egyszerűen fogalmazva az igét olvasva megismertük Istent: megtudtuk a nevét, hogy milyen is ő, és hogy mit cselekszik. Olvastuk, hallottuk, megváltozott az életünk, és egyre többet és többet tudunk meg róla az igéből.

Végül a Bibliából megértettük, hogy Isten örökkévaló. Ha benne élünk, következésképp a mi életünk is örökkévaló. Erre még bizonyítékunk is van, mégpedig Jézus, az Isten Fia. Megölték, mégis életre kelt, vagy ahogy a Biblia írja: feltámadt.

Mi, akik így élünk Istennel, arra törekszünk, hogy kapcsolatban is maradjunk vele. Próbálunk az ő tetszésére élni. Ez számunkra létkérdés. Hozzá van kapcsolva az életünk. Isten számunkra az életben maradást jelenti. Ahogy Jézus feltámadt, vele együtt mi is örökké élünk.

De hogyan kezdődött mindez? Isten nekünk személy szerint bebizonyította, hogy ő valóban élő Isten. Szó szerint életjelet adott magáról. Sok ilyen történet olvasható a Bibliában. Talán a legismertebb mind közül Mózes története, amikor Isten egy égő csipkebokor közepéből szólt Mózeshez.

Bizarrul hangzik, tudjuk. A mi hitre jutásunk sem volt kevésbé furcsa. Ültünk egy kétezer éves könyv felett, és zokogni kezdtünk. Egy igehirdetést hallgatva azt tapasztaltuk, hogy valami titokzatos erő magával ragad. Egy álom, vagy találkozás, gyógyulás, kinek hogyan történt. Az igazság az, ha nem éltük volna át, mi sem hinnénk el.

Ezért tartjuk igaznak a Bibliát, ezért csak ezt a könyvet fogadjuk el „életünk használati utasításának”, mert Isten ezeken a szavakon keresztül lépett kapcsolatba velünk. Ezért hiszünk Istenben, az ő országában, a túlvilágban, angyalokban és mindenben, amiről a Biblia szól, mert az abban leírt szavakon keresztül megtapasztaltuk jelenlétét.

Nem akarunk meggyőzni senkit sem. Nem is tudnánk.

Nem akarunk „erkölcsrendészek” sem lenni. Nem akarunk kioktatni másokat; elvégre, ha nem ismertük volna meg Istent, mi sem engedelmeskednénk igéjének.

De megtapasztaltuk az ő jelenlétét, az igéje szívünkbe költözött és ez nagyon jó nekünk. Szeretnénk az ő erejét másoknak is megmutatni, hogy ők is megtapasztalhassák azt, amit mi.

Ez a mi hitünk.