Szétesős Biblia = összerakott élet

Nem mindig van jele annak, ha az életünk szétesőben van. Sőt, általában már csak akkor vesszük észre, ha késő. Válás után, valaki elvesztésekor, a gödörben. „Bár visszavonhatnám.”

Amikor a testünket mérgezés éri, általában lassan reagál. Amikor a méreg már rég szétterjedt, akkor érezzük az első hatásait: émelygés, rosszullét. Majd lassan, apránként az egész testet megbetegíti. Ilyen méreg a lelkünknek az Isten elleni lázadás. Megbetegít.

„Mi, hogy én lázadtam Isten ellen?” – kérdezhetnéd. Istennek az az akarata, hogy boldogan éljünk, vele és egymással szeretetközösségben. Ha ez nem valósul meg az életedben, akkor te is (a lelkeddel) lázadsz az ő akarata ellen. Azok az emberek is lázadnak, akik körülötted élnek.

Ez a lázadás pedig megbetegít. Elvégre Isten alkotott, de az ember nem a használati utasítása szerint él.

Mik a tünetek?

  • Sebeket okozunk egymásnak. Már mi magunk is úgy születtünk, hogy szüleink ezer sebet kaptak és adtak. Minket ők sebeztek, őket mi.
  • Sebeket okozunk önmagunknak. Elég csak azokra a szokásokra gondolni, amik megbetegítik a lelkünket.
  • Szinte már az életünk részévé vált a bűn. Meg sem lepődünk azon, ha körülöttünk szörnyűségek történnek.
  • Bármivel is próbálkozunk, sőt az emberiség is, bármivel próbálkozik, valahol mindig félrecsúszik. Még a legnemesebb próbálkozásokban is ott lapul a bűn.
  • Mindeközben próbáljuk körbeépíteni magunkat. Bizalmatlanok vagyunk az emberekkel szemben. Magányosakká válunk, csak hogy senki se okozhasson bennünk kárt.

A gyógymód

A gyógymód minden egyes apró vagy nagy bűnre, minden hibára és csalódásra más és más, ahogy Jézus is minden betegségre más és más gyógymódot adott. De valami mégis egyezett:

Jézus örömmel fogadta őket; beszélt nekik az Isten országáról, és meggyógyította azokat, akiknek gyógyulásra volt szükségük.

Lk 9,11

„…beszélt nekik az Isten országáról…” Jézus bűnbocsánatot és megtérést hirdetett. Nem valamiféle vándor-orvos volt. Ő a testi betegségeket azért gyógyította, hogy aztán a lelkeket is megmentse. Arra hívta az embereket, hogy kövessék őt, ismerjék meg jobban, hogy ezáltal Istenhez jussanak közelebb, mert Isten közelsége gyógyító erő.

Isten országának beszéde tehát a gyógymód lelkünk minden sérülésére.

Ajánljuk „Gyógyulás” című kiadványunkat! Elérhető templomainkban, lelkészi hivatalunkban, vagy pdf-ben:

Related Posts