Igehirdetés 2022.05.29-én

Képzeljünk el egy aranybányát. Járatok, kamrák, csörlők, az egész egy hatalmas labirintus.

A bánya mélyén ott a világ összes aranya, elrejtve, egy keskeny járat végén. A bánya elhagyatva áll az város közepén.

Sokan beszélnek róla, hogy van benne arany. Az országban terjed a szóbeszéd, hogy ott biztosan van valami, csak nincs senki, aki megkeresné. Nap mint nap járnak a bánya bejárata körül az emberek, de senki se veszi a fáradtságot, hogy lemenjen a mélybe és megkeresse az aranyat. Az ország vezetői felfigyelnek a sustorgásra és tíz tapasztalt bányász embert küldenek el, hogy keressék meg az aranyat a bányában. De amikor bánya bejáratához érnek, látják, hogy be van omolva, nagyon romosnak tűnik az egész, így a tíz emberből három be sem megy. Nem hittek a szemüknek, hogy ilyen romos a bánya. Azt mondják, hogy biztos félreértés történt, rossz helyen járnak. Maradtak heten az aranykeresők.

Miután nagy nehezen áttörték a beomlott bejáratot, a maradék hét emberünk egy vaksötét, szűk járatban találta magát. Elindulnak befelé, de meglátják a földre dobott csákányokat, az üresen ott hagyott vödröket, sisakokat.

A pókhálók körbefonták már, az eresztékek dülöngélnek, így hát nem valami szívderítő a látvány. A hét megmaradt kincskeresőből másik négy is hazamegy. Még ha van is itt arany, én biztosan nem fogom felkutatni ilyen körülmények között. Úgy érezték, túl sokat kértek tőlük, ők ezt nem csinálják tovább.

Tízen indultak tehát, de csak hárman maradtak. Tovább indulnak, szűkebbnél szűkebb réseken át. Ahogy egyre beljebb haladnak a bányába, találnak egy kamrát, ahol a földre pillantva korábban kibányászott, poros aranyrögöket látnak a földön. Lefújják róluk a port és meglátják, milyen nagy és tiszta aranyat találtak. A három szerencsés közül ketten megragadják a régen otthagyott aranyrögöket, és usgyi fel a felszínre. Megtalálták, amit kerestek.

Egy maradt a tízből… Benyit a következő ajtón, és egy hatalmas teremben találja magát, telistele csillogó aranyrögökkel. Fürtökben lógnak a falról. Ilyet még sosem látott egy bányász sem. Vakarja a fejét, hogy a többiek hova lettek, itt az aranybánya, amit ígértek nekik.

Ilyen az Isten országa is. Naponta százak mennek el a templom mellett. Eszükbe nem jutna betérni ide. Régies talán és kicsit furcsa a mi egyházunk, ahogy a bánya bejárata, ami be volt omolva, távol tartotta a bámészkodókat. Csupán néhányan vannak, akik betérnek. De ők is csak idegenkednek tőlünk, vagy legyintenek ránk. Azt mondják, rossz helyen járnak, ez nem nekik való. Meg sem fordul a fejükben, hogy itt van több is annál, mint ami amit látnak. Fogalmuk sincs róla, mi is van beljebb. Tízből maradtunk hárman.

A maradék három emberből kettő fogja a földre leejtett aranyrögöket és hazamegy. Sokan vannak, akik néha meghallgatják az igehirdetést, néha olvasnak egy kis Bibliát, imádkoznak naponta egyszer, hogy Isten ne hagyja el őket. Fogják azt, ami nekik kell és mennek haza. Aranyrög, sokat ér, nagy értékre leltek, hát megelégedtek ennyivel, amennyire nekik éppen szükségük volt. Látták, hogy van arany, de nem keresték tovább. Miért is keresték volna? Hisz meg voltak győződve, hogy itt több biztosan nem lesz.

Így van a legtöbb ember Istennel és az ő üzenetével, ahogy a bányászok is: fogalmuk sem volt arról, hogy a bánya mennyi aranyat rejt. Egyikőjük sem tudta elsőre. Hárman eleve feladták, még hárman bementek ugyan, de feladták, és még ketten fogták a földre hullott aranyrögöket, és megelégedtek ennyivel. Az az egy pedig, aki mégis csak maradt és kitartott, ott találja magát idővel a hatalmas arannyal megrakott bánya kellős közepén.

Mi történt a bányászokkal, akik feladták? Ők gonosz emberek voltak? Nem. Nem feltétlen voltak gonosz emberek. Nem feltétlen mondhatjuk őket hibásnak sem, bár tehettek volna többet az aranyért. Milyen szót használhatnánk rájuk? Rájuk, akik mind vágytak az aranyra, de nem voltak elég kitartóak hozzá. Ott álltak a hatalmas lehetőség kapujában, de feladták, vagy megelégedtek a morzsákkal. Hazamentek, élték az életüket tovább. Mondhatnánk rájuk, hogy ez pech. Szerencséjük volt, ott álltak az arany kapujában, de nem váltották be a nyertes szelvényt. Inkább hazamentek és élték tovább az életüket úgy, ahogy eddig is.

A történetből azonban van valami, amit nem mondtam el. Azt, hogy ki volt ez a tíz ember. Afrikaiak voltak, egy nagyon szegény ország vezetői. Az országot aszály sújtotta, így nagyon nagy szükségük lett volna az aranyra. A népük tagjai meséltek nekik erről a bányáról, így hát felkerekedtek. Ha van arany, megmenekül az ország, lesz mit enni, van jövő, van reménység. Ha nincs arany, akkor minden veszve, őket már senki sem képes megmenteni.

Így azért már egészen másképp áll a történet, ugye? Azok, akik feladták, ezrek életét menthették volna meg. Akik fogták a földre leesett aranyrögöket, persze néhány embernek tudtak segíteni, de az egész ország még tőlük is elveszett volna. És aztán ki tudja, hogy annak az egynek a szavára valóban mennek és valóban kitermelik a talált aranyat? Nem azt mondják-e neki, mint Józsuénak, amikor kikémlelték az ígéret földjét? Az ország vezetése vajon nem annak a többi tíznek fog hinni, akik feladták, mert el sem hitték, hogy tényleg van arany?

Ilyenek vagyunk mi, emberek. Bár vágyakozunk az igazi értékre, de jó nekünk nélküle is. Meg van a magunk élete, nem hiányzik belőle semmi. Ha van arany, jó, ha nincs, az is jó. Mire nekem az erő, ha jól megvagyok én így is? Mire nekem Isten, beérem én kevesebbel is. De még ha hiányzik is, mert van idő, amikor tényleg aszály sújt, még ha hiányzik is, akkor sem hisszük el, hogy valóban van értelme Istent keresni. Inkább hagyjuk, hadd szenvedjen mindenki, mert kishitűek voltunk és nem hittük el, hogy a bánya végén valóban van arany.

Mert Jézus valóban feláldozta magát és ő valóban feltámadt. Jézus valóban képes volna megváltani minket. És ez a megváltás nem valami csecsebecse, amit ha a kezünkbe fogunk, majd beengednek minket a mennyországba. Jézus áldozata valóban képes megszabadítani minket a bűntől, már itt a földön. Valóban képes a nyomorúságban vigasztalni minket, valóban képes a depresszióból megszabadítani, a nyomorból felemelni, Jézus valóban képes lenne megmenteni minket akár saját magunktól is. Jézus hatalma képes lenne kiszabadítani az egész teremtett világot a nyomorból, ha mi, emberek, hagynánk neki. Ha keresnénk őt igazán.

De talán észre sem akarjuk venni, hogy a világunk szenved. Eddig talán fel sem tűnt, de most már, az utóbbi két évben már feltűnik. Láttuk a karantén alatt, mennyire magányosak is vagyunk. Látjuk most, a háború alatt, mennyire védtelenek is vagyunk. Látjuk a környezetünkben élő embereken, hogy mennyire sebzettek, milyen türelmetlenek és boldogtalanok. Eddig is azok voltak, csak eddig nem tűnt fel annyira. Akikkel találkozunk, mindenki éhezik egy kis odafigyelésre, hogy valaki végre igazán meghallgassa. Ahogy az Afrikai országban éhínség van, úgy Magyarországon is hatalmas Isten-hiányt látunk.

És nap mint nap éhező emberek ezrei mennek el legyintve az arannyal megrakott bánya bejárata előtt. Ha tudnák, mi van belül… Ott van az emberek kezében a Biblia, bárki vehet magának egyet és olvashatja, de csak kevesen küzdik végig magukat az aranyig. Azért, mert fogalmuk sincs róla, mi várja őket.

És mi tudjuk? Mi nem adtuk fel a keresést? Mi nem elégedtünk meg a földre esett rögökkel? Hajlandók vagyunk kitartani, míg meg nem találjuk?

Tudjuk-e micsoda kincs rejtőzik az orrunk előtt? Egyáltalán elhisszük-e, hogy a bánya mélye ennél több aranyat is rejt? Persze tudom jól, nincs senkinek röntgen látása, nem mondhatja meg senki egy beomlott bányabejárat alapján azt, hogy bent arany van. De ha sokan beszélnek róla, ha elegen hirdetik, akkor idővel lesznek, akik felkerekednek és utánanéznek. Ha a bányászok hallgatnak, ki fogja az arany nyomába szegődni?

Erről írt Pál apostol az efézusi közösség tagjainak. Azt írta nekik, hogy imádkozik értük, hogy lássák meg azt, amiben neki része volt. Azért imádkozott értük, hogy Isten vezesse le őket a bánya mélyére, ahol a világ összes aranyát találják. Azért imádkozott értük, hogy ne adják fel, hogy ne elégedjenek meg a kapott javakkal, a földön talált aranyrögökkel, hanem ismerjék meg Isten teljes hatalmát és erejét.

Azt kívánom, hogy mi is mindnyájan legyünk részesei ennek a csodának! Legyünk részesei a pillanatnak, hogy ott állunk a bánya közepén, és hogy a szívünk ne tudjon betelni azzal a csodával, amit látni fogunk. Adja az Úr, hogy ne adjuk fel!

KTGy, 2022.05.29.