Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.

1Kor 15,14-20

Kedves Testvéreim,

A felolvasott ige két embertípust, vagy embercsoportot vázol fel. Az első, akiket Pál úgy jellemez, hogy ők csak ebben az életben reménykednek Krisztusban és  a második csoport azok, akik a feltámadás reménységében élik életüket.

A hitetlenekről, akiknek semmi kapcsolatuk nincs Istennel, róluk most Pál nem beszél.

Ebben az életben reménykednek vagy a feltámadás reménységében élik életüket: úgy tűnhet, semmi különbség a két csoport között, pedig van. Persze van egyikből átmenet a másikba és olykor nehéz különbséget tenni, hol kezdődik az egyik és hol végződik a másik.

A különbség az említett két csoport között az, hogy akik ebben az életben reménykednek Krisztusban, ők a földi éltre teszik a hangsúlyt. Úgy élnek, hogy közben rettegnek a jövőtől, így tehát nem is élnek igazán, mert folymatosan azon gondolkodnak, hitéletük akörül forog, hogy elég jó voltam-e, mindent megtettem-e. Megfelelek-e Istennek annyira, hogy jó ember legyek? – ezt kérdezgetik.

Míg a feltámadásban reménységében élőkre leginkább az jellemző, hogy élnek. Valóban élnek, mert a lényegre fókuszálnak: Istenre. Rá, aki teljessé teszi földi életünket, amit az örök élettel koronáz meg. Nem reménykednek, vágyakoznak, tapogatódznak a jövő felől, hanem reménységben élnek. Mert különbség van aközött, hogy valamiben csak reménykedek, hogy be fog következni, vagy biztos reménységgel várom valaminek a bekövetkeztét.

Pár hete a bibliaórán beszélgettünk az üdvösségről, és volt egy olyan mondat, hogy 100%-ig nem lehet senki sem biztos saját üdvössége felől. Sokan érezhetjük így. Sokunknak megfordul a fejében, jó-jó hiszem, hogy Jézus feltámadt, de hát mi a bizonyíték arra, hogy én is fel fogok. A bűneinket könnyen elhisszük, a saját örök életünket azonban már kétkedve fogadjuk.

Ma Isten egyértelmű, és kimondja: Üdvöséged van, biztos lehetsz benne.

A zsidó nép hitte, hogy Mózes kettéválasztotta a vörös tengert, és hogy a nép kiszabadult Egyiptomból. A páska vacsorán ezt a szabadítást élték újra és ünnepelték. Ha nem hiszünk saját üdvösségünkben az olyan, mintha csak azt hinnénk el Mózes kettéválasztotta a tengert, de a szabadítás már elmaradt.

Krisztus feltámadására sosem tekinthetünk csak történelmi tényként. Sosem lehet a húsvét egy megemlékezés, egy szép ünnep, amikor elmondjuk bizony Isten kihozta a halálból Jézust. Pont. A feltámadás egy kettős pont az éltünkre nézve. Mert Jézus utat készített az Atyához. Elhordozta bűneinket, azért hogy örök életet adjon. Olyan sokszor elmondjuk ezt, de vajon hiszünk-e valójában ebben. El merjük-e ezt mondani másoknak. Ha megkérdik, tőlünk mit gondolunk az örök életről, merjük-e azt mondani, igen, szerintem nekem örök életem, van, mert Krisztus meghalt értem.

A tényeket közöljük, de csak úgy, mintha azok semmilyen hatással nem lennének ránk nézve. És ha távoli eseményként, emlékezetes ünnepként ünnepeljük Húsvétot, azért mert ezt teszik már századok óta, akkor semmi értelme a hitünknek, semmi értelme az igehirdetésnek. Ha Krisztus csak a biblia lapjain támadt fel, akkor felesleges ez az egyész hajcihő. Ha nem érezzük át, ha nem hat meg, ha nem tölt el örömmel, miről beszélünk?

Krisztus feltámadásáról, csak akkor van értelme beszélni, ha megértjük, hogy ez záloga a mi feltámadásunknak.

Ha nem érezzük, ha nem gondoljuk, hogy Krisztus feltámadása hatással van az életünkre akkor üres a hitünk. Mert Krisztus nem azért támadt fel, hogy bemutassa, ő erre is képes, nem bemutatót tartott. Nem azért tette, hogy megmutassa a zsidóknak, hogy ugye én megmondtam. Nem azért tette, hogy a próféciákat hitelesítse.

Krisztus azért támadt fel, hogy egyen egyenként, a mi életeinket megváltoztassa. Mert Jézus kereszthalála és feltámadása, azért történt, hogy a sátán legyőzessen, ami meg is történt. Jézus elhordozta a mi bűneinket, hogy útunk legyen az Atyához. Ha pedig nem hiszünk a feltámadás erejében, ha nem hiszünk saját feltámadásunkban, akkor még bűneinkben vagyunk.

Van, amikor szeretjük a bűneinket, élvezzük azokat, ragaszkodunk hozzájuk. Van, amikor félünk megválni tőlük, mert túl nagy változást hozna, az életünkbe. És van, amikor csak olyan nagyon nyomják a vállunkat, hogy nem tudjuk, hogyan tegyük le. Van, amikor a bármennyit imádkozzunk, vagy olvassuk, a Bibliát a sátán folyamatosan ott suttog a fülünkbe. Nem vagy jó ember, miért mész oda, úgyse szeretnek téged, lám-lám milyen életed volt, senki nem bocsát meg érte, Isten se szeret.

Mindezeket el kell felejtenünk. Jézus megmosta Júdás lábát is. Imádkozott az őt keresztre feszítőkért a papokért és katonákért egyaránt. Feltámadt, és megjelent az őt megtagadó Péternek. Pál üldözte az övéit, Jézus mégis apostolt faragott belőle. Ilyen nagy Isten szeretete az emberek iránt.

Ilyen nagyon szeret téged és engem is. A pohár félig tele van. Üdvösségünk felől nézzünk az életünkre. És éljünk is úgy, mint akik tudják, hogy a menyországban helyük van.

Tudom ez úgy hangzik, mintha nagyon radikális lennék. Mintha azt mondanám, gyerünk testvéreim, legyünk mi az üdvözülők szektája, akik fentről a menyországból nézik le a többieket. Volt már ilyen a történelem folyamán. Egyáltalán nem így gondolom.

De ha nem vesszük komolyan, igazán komolyan Krisztus feltámadását és az életünkre gyakorolt hatását, akkor minden embernél nyomorultabbak vagyunk.

Ha így állunk Istenhez, nyomorultak vagyunk, mert olyanok lettünk, mint a virágvasárnapi tömeg.

Mert Jézusból egy életvezetési tanácsadót csinálunk. Most ebben a pillanatban légy király, segíts meg, és ha megteszed, majd hiszek az üdvösségben is. Ha így hiszünk, akkor tetszenek az evangéliumok, érezhetjük úgy, hogy jó emberek vagyunk, megfelelő elveket követünk, próbáljuk jobbá tenni a világot.

Azonban, amikor minden széthullik, amikor igazán rossz dolgok történnek, ez a hit nem tart ki. Ekkor jön a vád, a kétségbeesés, és talán a felismerés, jobb esetben.

Rosszabb esetben, pedig egész életünkben kérdések és kétségek között várjuk rettegve életünk utolsó percét, reménykedve, hogy elég lesz, amit eddig tettünk. Közben, pedig elfelejtjük megismerni, milyen is valójában Isten. Kinyújtja felénk kezét, és felemel. Megóv a félelemtől, a reménytelenségtől, az örökös bizonytalanságtól.

Ez a hit az, amely élteti a Krisztusban hívőket. Ez az a hit, amely reménységgel töltheti el a haldoklót. És ez az a hit, amely értelmet adhat életünknek. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, 27 hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.

Pálnak célja volt, célt kapott, az üdvösség, Isten országa volt a célja, és ezért élt. És ennek vetett alá mindent. Az üdvösség számára nem egy vágy volt, nem egy talán így lesz talán nem játék. Ebben hitt Pál apostol és reménykedhet mindenki, aki Urnak vallja Krisztust.

Aki pedig így tesz, az nem lesz rossz ember, nem akar majd az lenni. Nem lesz képmutató, önző, hanyag, vagy gonosz. Aki valóban hisz Krisztus feltámadásában, és ebben reménykedik, annak már nem fog számítani mi veszi itt körül.

Átéli Dániel szavait: de ha nem tenné is. Ha nem ment meg, ha nem óv meg, ha nem segít meg, nem számít, én akkor is Istent akarom szolgálni, mert hozzá készülök, vele élek.

Adja Isten. hogy üdvösségünkben megerősödve, boldogan éljünk teljes életet itt a földön, tudva, hogy a feltámadott Krisztus vár ránk odaát. Ámen

KA

A húsvéti sorozat első igehirdetése olvasható a képre kattintva: