#2. Gyakori kérdések a hitről

Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.

Mt 6,33

Először én kérdezek tőled valamit:

Kattints a képre!

Ezekre a kérdésekre találsz válaszokat ebben a cikkben:

  • Mi az a hit?
  • Mit jelent az, hogy Isten megszabadított minket a halálból?
  • Mit jelent Istennel élni?
  • A hit tényleg örökké tart?
  • Mit vár tőlem Isten, mi az akarata az életemre nézve?
  • Mi az, hogy “református”?
  • Lehet-e másképp hinni?
  • Miért kell közösség a hithez?

Mi az a hit?

A hit örök kaland! Sajnos a kalandokra úgy általában jellemző, hogy egyszer véget érnek. A hit viszont sosem ér véget! (Már ha kitartunk benne.) Ha azt mondanánk, hogy minden a halálig tart: hát ez sem igaz. A hit nem ér véget a halállal sem. Van ugyanis egy világ, amiről mi mit sem tudunk. Ez a világ nincs időhöz vagy térhez kötve. Ez a világ az úgynevezett “transzcendens” világ. A Bibliában is csak ízelítőt kapunk ebből: az üdvösségről tudunk, de azt nem, hogy mi és hogyan történik majd.

Mi a hitünk célja? Az ember élete múlandó. Ha meghalunk, mindaz, amit elértünk, semmivé lesz. A pénzt, amit megkerestünk, itt hagyjuk. Mi értelme lenne egy olyan Istenben bízni, aki csak ebben a földi életben segít meg? Ezért mondja Pál apostol az 1Kor 15,19-ben:

„Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.”

A hívő ember célja tehát az örök élet, Isten dicsőítésében. Sőt, ha megpróbáljuk Isten szemszögéből nézni az egészet, rá kell ébrednünk, hogy már most örökké élünk, ha hiszünk Jézusban. A hit így lényegében egyfajta eszköz arra, hogy Isten kegyelmét elfogadjuk, ezáltal az örök életre jussunk.

Miért olyan fontos Jézus? Hogy ezt megértsük, meg kell értenünk a bűnös létünk súlyát. Mindenki követ el kisebb-nagyobb bűnöket az élete során. Ha valakit elítélnek egy bűntény miatt, hiába kezdené el sorolni a bírónak, hogy bár ebben vétkes, az életében sok más jó dolgot is tett. Így nem mondhatjuk azt sem, hogy a jó tetteink kiváltják a rosszakat. A bűn pedig mindig Istennel szembeni lázadás, szembeszegülés az akaratával. Bármilyen apró vétek is legyen az, amit elkövettünk, ítéletet ró ránk.

Jézus személye azért olyan fontos a hitünkben, mert helyettünk töltötte le a büntetést. Bármennyi bűnünk is volt korábban, ha ezt hittel megvalljuk Istennek, ő a Jézus áldozatára tekint. Mintha helyettünk állna a bíróság elé. Krisztus a Golgota hegyén feláldozta magát értünk, majd pedig miután meghalt és eltemették, három nap múlva feltámadt a halottak közül.

Mit jelent az, hogy Isten megszabadított minket a halálból?

A Biblia a halált kétféleképpen érti. Az egyik halál az általunk ismert biológiai folyamatok lezárulása: mi ezt ismerjük. Látjuk, tapasztaltuk már, vagy hallottunk róla a híradóban: mondhatni az életünk része. Csak hogy a Bibliában van egy “másik fajta halál” is. Meghalhatunk itt a földön, a föld alá temetik földi maradványainkat, de az “a másik fajta halál” nem feltétlen következik be. Az ellentéte is igaz: lehet, hogy még élünk, mégis halottak vagyunk Isten szemében.

Isten teremtette az egész világot. Mindent úgy teremtett meg, hogy vele legyen kapcsolatban. Ez a teremtett világ legfőbb célja. Állandó kommunikáció teremtmény és Teremtő között. Isten tehát folyamatosan beszélget a világgal. Az ember azonban, rögtön a kezdetektől fogva elszakadt Istentől. Felhagyott a beszélgetéssel. Ez az elszakadás az a bizonyos “másik fajta halál” állapota, az Istennélküliség.

Lényegében ez annyit jelent, hogy amíg Isten nélkül élünk, számára halottak vagyunk. Az ember évezredek óta Isten nélkül él, legalábbis nem vesz róla tudomást, tehát az ember évezredek óta a halálban él. Ez már olyan mélyen belénk ivódott, mint a természetes reflexeink: a szégyenérzet, a félelem és hasonlók.

Isten nélkül élni a legrosszabb dolog, ami az emberrel történhet. Ezért nevezi a Biblia ezt halálnak, átoknak. Isten nélkül az élet üres és értelmetlen. Ebből az állapotból azonban Isten menekülőutat adott. Az Ószövetségben ez a különböző áldozatok árán volt lehetséges. Az ember, aki vétkezett, rendszeresen vétekáldozatot mutatott be Istennek. Csakhogy ez sem volt elég, mert minden egyes vétek után a világ összes állatát feláldozhatnánk, nem járnánk sikerrel. Mindig lenne egy újabb bűn, egy újabb hiba és újra a halál állapotába kerülnénk.

Jézus azonban kereszthalált halt értünk. Ahogy mondani szoktuk, rendezte a számlát. Minden ember minden múltbeli és jövőbeli bűne Jézus áldozatában megbocsáttatott. Ha végtelenül egyszerűen akarnám megfogalmazni, Jézus elérte azt, amit ezer és ezer áldozati bárány nem tudott. Felszabadított minket, megváltott az Istennélküliség átka alól.

Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a megszentelődést, amelynek vége az örök élet. Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

Rm 6,22-23

Jézusnak viszont nem csak a halála lényeges. A kereszten legyőzte a bűnt, legyőzte az átkot, de miután eltemették, feltámadt. Ez a feltámadás pedig még nagyobb dolog, mint az áldozata. Legyőzte a halált is, mármint a testi halált. Így már nem csak a földi életben reménykedhetünk benne.

Persze ez nem azt jelenti, hogy onnantól kezdve minden ember üdvözül. A kegyelem mindenki számára elérhető, de csak az nyer szabadságot, aki ezt elfogadja, aki Jézust tartja üdvözítőjének, aki elhiszi, hogy minden bűnére Jézus áldozata feloldozást adott és vele együtt fel is támad. Ezért mondjuk azt Pál apostollal együtt, hogy

Ha száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.

Rm 10,9

Mit jelent Istennel élni?

Erőt. Talán ez a legjobb szó erre. Az Istennel élő ember erős ember. A felszabadultság érzése: a bűntudatnak és a szégyennek annyi! A Szentlélek jelenléte: valamiféle titokzatos erő folyamatosan helyrerakja bennünk a dolgokat és megmagyarázhatatlan erővel tölt el.

Azért olyan nagy dolog a megtérés pillanata, mert ekkor jön rá az ember, hogy mit is jelent Istennel élni. Egészen eddig a pillanatig az ember nem is sejti, miből marad ki. Majd egy évtizede járok a hit útján. Már alig emlékszem arra, milyen volt Isten nélkül. Amikor persze vétkezem, mindig kicsit eltávolodom, de Krisztusban mindig van visszautam. Már egészen természetesnek tűnik a lelki béke, a megmagyarázhatatlan lelkesedés és hogy minden hibám ellenére már nem kell szégyenkeznem. Aki ezt még nem tapasztalta, annak hiába magyaráznám. Aki pedig átélte, tudja.

Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.

Zsolt 1,1-3

A hit tényleg örökké tart?

Igen. A legjobb az egészben, hogy Isten megígérte az üdvösséget. Biztosak lehetünk benne, hogy aki hisz Jézusban, az üdvözül. Annyira biztos ez a dolog, hogy mondhatnánk akár azt is, hogy már most az üdvösségben élünk. Persze lesz egy kis rizikós utazásunk még a koporsónkban vagy urnánkban, mert ez a földi élet egyszer véget fog érni. Mégis tudjuk, mert ő megmondta előre, hogy Jézus vissza fog térni és akkor mindenki új életre támad fel. Csontokból, porból és hamuból…

Már most az üdvösségben él az, aki hisz. Ez pedig igazi és valódi vigasztalás: ha egy Jézusban hívő szerettünk meghal, biztosak lehetünk a sorsa felől. Aki már itt a földön Istennel élt, annak a számára a halál nem ellenség, csupán átmeneti állapot. Persze hiányzik és nehéz a gyász, de nem tart örökké. Ez vigasztal minket. Ha aggódunk valaki miatt, a hitünk mindig erősebb marad az aggodalmunknál. A Heidelbergi Káté rögtön az első kérdés-feleletében olvassuk, hogy a mi egyetlen vigasztalásunk az, hogy Isten kezében vagyunk, szó szerint az ő “tulajdonai” vagyunk.

Isten pedig kifogyhatatlan erőforrás. Minden napra, minden pillanatra tartogat valami csodálatosat a számunkra. Vele az élet véget nem érő kaland!

Mit vár tőlem Isten, mi az akarata az életemre nézve?

Azt várja tőled, hogy pap legyél.

Nem úgy értem ezt, hogy válts hivatást, vagy ilyesmi. Megnyugtatlak: házasodhatsz is. Nem kell teológiát sem végezned, vagy istentiszteletet tartanod. Inkább légy szeretteid papja.

Nálunk, reformátusoknál minden egyes hívő ember pap, legalábbis annak kellene lennie.

Istennek ez a célja a te életeddel is, hogy a papja (papnője) légy. Szeretne téged felkészíteni arra, hogy másoknak is megmutasd Isten útját. Ha úgy érzed, kész vagy rá, csatlakozz Pap tanfolyamunkhoz!

Mi az, hogy “református”?

  • Lényegében ez annyit jelent, hogy a Bibliát fogadjuk el hitünk egyetlen mércéjének. Ott vannak például a katolikusok, akik a Szentírás mellett a szent hagyományokat is elfogadják hitük alapjaként és a pápa szavait is tévedhetetlennek tartják. Mi ellenben, csak azt fogadjuk el, ami a Bibliából egyértelműen következik. Éppen ezért nem használunk szent képeket, vagy hasonlókat. Nem tartunk senkit sem különbnek másoknál. Mindenkinek a véleménye lehet helyes és helytelen. A Biblia dönti el!
  • A templomainkban többnyire üres falakat találsz. Persze ennek az egyszerűségünknek megvan a hátránya is: gyakran nagyobb hangsúly kerül a logikus dolgokra, mint a lelki részre. Pedig a hit sokszor ellentétes az emberi logikával. Isten gazdagsága több a mi emberi eszmefuttatásainknál. Próbáljuk ezt figyelmünkben tartani.

  • A hitünk egyszerű. Nem bonyolítjuk túl a dolgokat. Ezzel együtt azt a néhány egyszerű hitigazságot próbáljuk komolyan venni. Személyes véleményem, hogy a református hitet leginkább az őszinteség jellemzi.
  • Nálunk minden tag egyenlő. Lelkészeket és gondnokokat választunk gyülekezeteink élére. Erre azért van szükség, hogy a közösségeink jól működjenek. Ettől függetlenül úgy gondoljuk, hogy Isten minden gyermeke ugyanolyan értékes.

Lehet-e másképp hinni?

Lehet.

Vannak világvallások, akik szintén hisznek túlvilági erőkben. Vannak keresztyén felekezetek rajtunk kívül, akik a Biblia Istenében hisznek, csak másképp. Lehetne nagy szavakkal dobálózni, okoskodhatnék, hogy mitől jobb a miénk, mint az övék. Az igazság az, hogy sosem tudom olyan mélyen megérteni mások hitét, mint a sajátomat. Ez nem jelenti azt, hogy meg se próbáltam. Érdekes szembesülni más felekezetek és vallások tanaival, különös érzés egyezőségeket találni. Ilyenkor az ember elgondolkozik, hogy ők is tapasztalták, ők is ugyanabban hisznek talán, mint én? Aztán jönnek a nézeteltérések: valaki nem fogadja el a Bibliát, valaki csak részleteit. Vannak, akik másképp értelmezik. Van, aki rosszul fordítja, más átírta, kibővítette. Van, aki csak egy érdekes könyvnek tartja. Én meg csak ezt fogadom el.

Miért pont a Biblia? Először is azért, mert Isten ebben a könyvben szólt hozzám először és azóta is ebből a könyvből jelenti ki akaratát a számomra. Máshol ezt még nem tapasztaltam. Amúgy is, annyiféle írás, vélemény van és ki tudja, közülük melyik mond igazat és melyik téved. Kell, hogy legyen egy mérce, ami segít eligazodni. Ezért határozták meg az ókeresztyén atyák, mi a Szent Könyv és mi nem az. Úgy is hívjuk ezt, hogy keresztyén kánon, mert a „kánon” szó mérőrudat, mértéket, igazodási pontot jelent.

Nem tudom, más vallások istenei miféle istenek. Az én Istenem élő és ható, erről meg vagyok győződve. Az én vallásom élhető, ezt megtapasztaltam. Megelégednék ennyivel? Nem! A Bibliát, még ha kívülről is tudnám, mindig lenne benne valami új, valami szokatlan, valami hiánypótló. Nincs időm és energiám más hitével foglalkozni, mert a saját hitem annyi kincset rejt, hogy egész álló nap ezt kutatom. Egy biztos, számomra a Szentírás bőségesen elég, sőt, olykor még sok is. Míg az egyik igét eszemben tartom, a másikról megfeledkezem.

Miért kell közösség a hithez?

A hit közösségi dolog. Hiába, jól hangzik persze, hogy hinni otthon is lehet, csak hogy ez nem teljesen igaz. Jézus ugyanis a hitet közösségnek szánta. Nem véletlen a Szentháromság tana. Isten három személye a példa, hogy a szeretet egyet jelent a dialógussal. Jézus is így fogalmazza meg: 

Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

Mt 18,19-20

A hit egyetértés. Olyan, mint “magányos hívő”, nem létezik. Igen, a hit Isten és ember kapcsolata első sorban és mindannyian egymagunk állunk majd meg az ő ítélőszéke előtt, de

Isten ajándékul adott minket egymásnak.

A közösség nem csak szükséges, hanem elengedhetetlen. Isten ajándékait eltékozolni felelőtlenség. Ráadásul a közösség egyúttal lehetőség is. Adottság, azaz talentum (Mt 25,14-30). Ahhoz, hogy Istentől dicséretet kapjunk, használnunk kell a közösségben rejlő lehetőségeket, az úgynevezett “humán erőforrást”. A magányos, társak nélküli hit ellenben a talentumok (erőforrások) elásását jelenti.

A következő lépés:

Kattints a képre!

Itt élsz a környéken? Van lehetőséged csatlakozni gyülekezetünkhöz.

Ha a részletekre és feltételekre vagy kíváncsi, keresd fel a “Hogyan lehetek tag?” menüpontunkat!

Ha nem itt élsz, de hitbeli közösségre vágysz, keresd fel a reformatus.hu gyülekezetkeresőjét a képre kattintva:

Kádár Tamás György