Mily drága a te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek. Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot. Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.

Zsolt 36,8-10

Kedves Testvérek! Isten az élet Ura. Gyakran beszélünk róla úgy, mint szeretetteljes atya. Úgy, mint kegyelmes Isten. Akik kevésbé ismerik őt, általában jószándékú nagypapának ismerik, akitől kérhetnek ezt-azt. Olykor ellenben úgy festik le, mint könyörtelen hadvezért, vagy mint félelmetes, titokzatos lényt.

De milyen valójában Isten?

Bármilyen furcsa is legyen, Istent az édesapánkhoz hasonlítjuk. Mindenki a magáéhoz. Ki van ez találva, mert Isten az apákat ezzel a küldetéssel bízza meg. Legyen valaki, akin keresztül Istent el tudjuk el. Így úgy képzeljük el őt, mint akit ismerünk. Ha a mi apánk szeretetteljes és engedékeny, akkor Istent biztos támasznak látjuk, akire mindig lehet számítani. Ha az apánk sokat várt el tőlünk, akkor Istent hadvezérként képzeljük el. Mindig akképpen, ahogyan a földi apánk bánt velünk, amilyen ő volt hozzánk.

Mondanom sem kell, hogy ez addig működik, amíg egy tökéletes apakép van előttünk, mert hát Isten tökéletes. Amint az apánk hibázik, úgy Isten is hibássá lesz a szemünkben. Ha a földi apánkra haragszunk, akkor Isten is távol kerül.

A gond ezzel az, hogy Isten nem olyan, mint az édesapánk. Ő egészen más, sokkal több és sokkal hatalmasabb. Persze az embert a maga képére teremtette, így hát az édesapánkban is vannak olyan tulajdonságok, melyek Istenre hasonlítanak, de Isten ennél sokkal de sokkal több. Ha Istent csak úgy képzeljük el, mint az apánkat, akkor sosem lehetünk igazán Isten fiaivá.

Isten az Isten. Ő nem könyörtelen, hanem igazságos; ő nem ingadozik a hangulatai között, mert változhatatlan. Isten nem rabszolgahajcsár, tőle egyszerre szabadságot és célt kaptunk. Isten nem engedékeny, hanem kegyelmes. A bűn előtte egészen addig bűn marad, amíg nem kérjük megbocsátását. Isten szeretetteljes és mindent megtesz a boldogságunkért, minden jóval eláraszt és figyelő szemekkel őrzi lelkünket.

Fontos tehát, hogy Istent a fejünkben elválasszuk az apánk emlékétől, vagy a tőle kapott tapasztalatoktól, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor Istent is félre fogjuk ismerni. El kell tehát különítenünk, hogy ki számunkra az édesapánk és ki számunkra Isten. Meg kell fogalmaznunk önmagunk számára is, hogy miben más Isten az apánktól? Mi az a dolog, ami őt egyértelműen megkülönbözteti?

A 36. zsoltár szavait olvastam fel igehirdetésem elején. Ez a zsoltár Istent sokféleképpen magyarázza. Először is azt mondja róla, hogy Isten menedék. Búvóhely a nehézségek között. Isten patak, hogy, az övéit elárasztja áldásával, és hogy az ő fiai bővelkednek minden lelki jóban. Aztán azt olvassuk, hogy Isten az élet forrása. Ezt a kijelentést pedig a zsoltáros meg is magyarázza: „a te világosságod által látunk világosságot”.

Jó sok kép. A zsoltárban, azaz néhány mondatában Istent legalább ötféleképpen ábrázolják. Olyan ez, mint valami kiállítás. Búvóhely, patak, forrás, élet, világosság.

Azért ez a sok kép, mert Isten részletes. Sőt, Isten bonyolult, de mégis egyszerű. Isten sokkal több, mint amit gondolnánk róla. Istent mégis egyetlen egy szóban kifejezhetjük, mert

Isten az élet.

És itt meg is állhatunk. Ő maga az élet. Ez nem kevesebbet jelent, minthogy benne élünk. Azok is, akik hisznek, és azok is, akik nem hisznek. Minden élőlény a földön, vagy a földön kívül, benne él. Ő az élet forrása, a birtokosa. Ő a tulajdonos, mert ő alkotta.

Istent legjobban az élet szóval lehet jellemezni. Ő ömagát is így jellemzi Mózesnek a pusztában az égő csipkebokor mellett: „én vagyok, aki vagyok.” Ez pedig annyit jelent, hogy Isten létezik, sőt ő teremtette az életet, ő az élet Istene. Mi is általa létezünk.

De kicsoda Isten a számunkra? Most érkeztünk el arra pontra, ahonnan elindultunk. Hogyan képzeljük el magunknak Istent? Ki is ő a számunkra?

Azért szeretem a Bibliát, mert két lábbal a földön áll. Nem kezd el hókusz-pókuszolni, nem kezd nagy, titokzatos szavakat lebegtetni. Az ige nem akar hatást gyakorolni, és a Szentírás Istent is így mutatja be.

„Ki számodra Isten? A Biblia válasza erre az, hogy Isten az, akiben életben maradsz.”

Isten a számodra az, akiben életben maradsz. Akkor is, ha közben a tested a föld alá kerül.

Isten a garanciánk arra, hogy a halál nem végleges állapot. Persze Isten nem csak ennyi, mert ő minden nap csodákat tesz értünk. Áldását tapasztaljuk az életünkben. Kérhetünk tőle segítséget. Jelen van, nem vagyunk egyedül. De Isten számunkra első sorban az életben maradást jelenti.

Ezt jelenti Isten országa. Erről beszélt Jézus, amikor az igazgyöngy példázatát mondta. Isten olyan nagy érték, hogy az ember mindenét eladja, csak hogy megvehesse.

Mennyi mindent megteszünk az életünkért. Orvosok, gyógyszerek hada küzd azért, hogy az ember életét meghosszabbítsák. Diétázunk, sportolunk, növényeket ültetünk a házba, próbálunk egészségesen élni. Szívszorító látni halálos betegeket, akik minden erejükkel kapaszkodnak az életbe. Csak még néhány hónap. Aztán, mikor az állapotuk súlyosbodik, hát csak még néhány nap. Toljuk, halasztanánk a végsőkig. Nem csak a saját életünket, hanem a szeretteinkét is. Rettegünk attól, hogy a társunkat elveszítsük. Így rettegtünk korábban, amikor a nagyszüleinket, vagy a szüleinket vesztettük el. Csak még egy kis idő, csak még néhány nap.

És mindeközben jön Isten, aki azt mondja, hogy a halál nem a vég. Ha hiszel benne, akkor az életed ugyanott folytatódik majd, ahol abbamaradt. Nincs miért szomorkodni az életünk vége miatt. Nincs miért aggódnunk, mert ha benne élünk, akkor az élet nem ér véget a halállal.

Ez számunkra Isten. Ezt jelenti, hogy hiszünk benne. Ő az életben maradásunk záloga.

Gyertek, könyörögjünk hát hozzá ekképpen:

Mennyei Atyánk! Szeretnénk életben maradni.

Szeretnénk a te országod polgárai lenni. Szeretnénk tudni azt, hogy fiaid, örököseid vagyunk. Szeretnénk úgy látni saját életünk végét, hogy az csak a kezdet. Szeretnénk minél jobban megismerni téged. Arra vágyunk, hogy egyre szorosabban ölelj át minket. Igazából rád vágyakozunk, még ha nem is valljuk be magunknak. Szeretnénk érezni erődet, ami minden falon áttör. Szeretnénk megtapasztalni szeretetedet, mely minden magányunkat eltörli.

De Urunk, megvalljuk neked, hogy hitünk gyenge lábakon áll. Megvalljuk neked, hogy nem ismerünk téged. Bocsáss meg nekünk, hogy bár te kijelentetted magad számunkra, mégsem olvassuk igédet. Bocsáss meg nekünk, mert kételkedünk ígéreteidben. Kételkedünk abban, hogy te valóban képes vagy örök életet adni számunkra. Bocsáss meg nekünk, hogy orvosról orvosra járunk, hogy óvjuk magunkat, miközben rólad újból és újból megfeledkezünk. Pedig tudjuk, Urunk, hogy te minden orvosnál hatalmasabb vagy, és a te igéd az egyetlen gyógyszer, ami nem csak a tüneteinket enyhíti.

Szeretnénk megragadni az ígéretedet.

Urunk, te megmondtad előre, hogy aki benned hisz, az örökké él. Tudjuk, hogy te feláldoztad magad a kereszten értünk. Tudjuk, hogy te feltámadtál a halálból. Tudjuk, hogy te most is helyet készítesz a számunkra. Engedj hát közelebb minket, Szentlelkeddel mutasd meg nekünk erődet. Tölts el hát minket a te szereteteddel. Atya, Fiú, Szentlélek Istenünk, hallgasd meg imádságunkat. Ámen.

KTGy, 2022.01.16.

Írj nekünk! Messengerben, vagy emailen: tapolcairef@gmail.com.