Valahol esik

Különleges ez az élet. Valaki éppen meghal, míg más életet ad egy gyereknek. Valaki sír, míg más nevet. Valaki élete elmúlásában szenved, míg más nem tud mit kezdeni a rá nehezedő felnőtt léttel. Valahol esik, míg máshol épp süt a nap.

Mind ugyanannak az életnek a részei vagyunk. Egy időben és egy helyen élünk, együtt. Persze mindenki a saját életét, de mégis valahogy az élet élése összehoz mindannyiunkat. Mert bár különbözünk, mások a problémáink, a vágyaink, az álmaink, mégis annyi közös van bennünk emberekben.

Ma én sírok, holnap pedig a másik ember. Ma ő örül, holnap én fogok. Ma ő áll a koporsó mellett, holnap én fogok. Igy megy ez folyamatosan, megkerülhetetlenül. És ez adja a szépségét is az emberi létnek, hogy nem vagyunk benne egyedül.

Akkor kezdődnek a bajok, amikor úgy szemlélek mindent, mintha egyedül velem történne. Amikor én leszek világom egyetlen középpontja és lakója. Mert akkor a szomorúság szívszaggatóan fájdalmas. Az öröm pedig, ha rövid is, unalmas és egyhangú. A közös megélés a kulcs mindenben. A másik ember fájdalma az én fájdalmam is, ahogy az én fájdalmam az övé is. De az ő öröme az enyém is, akkor is ha egyébként semmi okom nem lenne rá. De örülök vele, a másikkal, együtt, mert osztozunk ugyanazon az életen, csak más utakon járunk.

Ezzel nyugtatom magam az új évre várva. Nem szoktam fogadalmat tenni, úgyse tartanám meg. De talán egy kicsit jobban fogok figyelni rá, hogy kikkel élek és mit, és hogyan. Igyekszem majd együtt élni másokkal és nem csak mellettük élni. És ha nálam éppen leszakad az ég, emlékeztetem magam valahol éppen süt a nap.

KA, 2020.12.30.

Írj nekünk! Messengerben, vagy emailen: tapolcairef@gmail.com.

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.