Pap tanfolyam, 4. rész.

Nem katolizálunk és nem is szentelünk fel egyházi szolgálatra. Próbáljuk komolyan venni azt, hogy a református hitben minden egyes hívő ember pap. Ez az egyetemes papság intézménye. Hogy megértsd, ajánljuk cikkünket: Pap vagy! Te is pap vagy!

Pap vagy!

A pap tanfolyam első három részében lefektettük néhány alapját a felnőtt keresztyén életnek: hogy mit jelent fejlődni a hitben, mit jelent másokat (megtérésre és tovább) vezetni. Ezen feladatok elengedhetetlen „kellékei” annak, hogy Isten akaratának fénylő lámpásai lehessünk a világban.

A következőkben a krisztusi papság egy-egy szeletét vizsgáljuk meg közelebbről. Kérlek, olvasd úgy ezeket a cikkeket, mint Biblián alapuló útmutatást

paptól papnak,

mert kollégák vagyunk Isten országának építésében.

Az alapokon túl

Ismeretünk és Istennel való kapcsolatunk mélysége határozza meg hitvalló munkánk eredményességét. A jó kapcsolathoz ismeretekre van szükség, az ismeretekhez pedig kapcsolatra.

„… növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. …”

2Pt 3,18 részlet

Mindennapok papja

Isten papjának lenni nem csak egy-egy beszélgetést jelent. Papnak lenni életmód. „Magamat hálaáldozatként neki szenteljem” – hangzik az Úrvacsora előtt.

Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Mint nappal illik, tisztességben éljünk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne kényeztessétek úgy, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.

Rm 13,11-14

Mit jelent ez a magunkra öltés? Szó szerint azt jelenti, hogy „felvenni, mint egy ruhát”. Persze ezt nem úgy kell érteni, hogy ha nem tetszik, leveszem. Nem egy álcáról, egy hamis képről van szó, mint a farizeusoknál. Inkább arra vonatkozik ez, hogy mindenestül Krisztust hirdessük. A saját gyarlóságunk helyett őt hordozzuk az életünkben. Ami csak tőlünk telik, tegyük meg annak érdekében, hogy őt képviseljük.

Isten küldöttje vagy!

Ha Istenhez tartozol, akkor az ő küldöttje vagy, akár akarod, akár nem. Minden keresztyén Istent képviseli, mert hiszen róla neveznek minket „Krisztushoz tartozóknak”. Ez a megbízatás minden egyes keresztyén emberre vonatkozik. Akkor is a küldöttje vagy, ha nem így tekintesz magadra. Ez ebben a dologban a legnehezebb.

Akarva-akaratlanul Isten képét hordozzuk a világban. Az ő dicsősége örökkévaló, ezt meg is mutatja majd az ítéletkor teljes erejével és hatalmával. Ellenben addig, amíg Isten nem érvényesíti végleg a világon az akaratát, a hitetlen emberek szemében Istent mi, papjai képviseljük.  Rajtunk keresztül ismerhetik meg őt azok, akik még nem ismerik.

Így akár le is lehet járatni őt. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogyha hozzá méltatlan életet élünk, az ismerőseinket megfosztjuk az igaz Isten megismerésétől. Ha a keresztyén ember félvállról veszi őt, akkor a hitetlen ismerősei szemében Isten gyengének fog tűnni. Ha a keresztyén ember Jézushoz méltatlan életet él, Isten hiteltelennek fog tűnni a kívülállók előtt. Így az történik, hogy bár látnak minket, keresztyéneket, de ez nem indítja őket vágyakozásra Isten iránt.

Mondhatnánk akár azt is, hogy az egyház (Magyarországon, vagy Európában) azért tart itt, mert az évszázadok során keresztyének százezrei nem vették kellően magukra ezt a tisztséget. Ennek a dolognak persze az ellentéte is igaz: azért vagyunk még ennyien, mert Isten kegyelméből és csodálatos gondviselésének köszönhetően voltak elődök, akik komolyan vették.

A rossz pap az, aki Istenhez méltatlan és nem törekszik méltóvá lenni. Szégyent hoz Istenre akár egy-egy szavával, akár életével, életmódjával, akár megjelenésével, vagy viselkedésével. Figyelmetlenségével vagy szándékos bűneivel Isten akaratával szegül szembe. Ha így történik ez a mi életünkben, azzal a mi bűnünk a hitetlenekre is hatással van. Lényegében megfosztjuk őket Istentől.

A felelősségünk tehát nem abban van csupán, hogy Isten előtt kell megállnunk. Sőt, ezt a terhet, ha megbántuk neki bűneinket, Jézus levette a vállainkról. Sokkal inkább az emberek előtt kell megállnunk. Nem kell megfelelnünk az ő elvárásaiknak. Nem erről szól ez a dolog, hanem arról, hogy minden tettünk hatással van a hitetlenek életére, akik látnak minket. A bűn maga a büntetés, csak hogy ebben az esetben a mi bűnünkkel a hitetleneket (is) büntetjük.

Kérjük Istentől a Pártfogót!

Lehetünk Isten eszközei a hitetlenek között. Sőt, nem csak lehetünk, hanem azzá is kell válnunk. Jézus parancsa ez:

Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.

Mt 5,14-16

Ezt az igét kétféleképpen is érthetjük.

1. Vágyjunk letenni a bűnöket, hogy világosság lehessünk. Nem kell aggódnunk, ha őszinte bűnbánatot tartottunk. Jézustól ígéretet kaptunk, hogy a Szentlélek pártfogásába fog venni minket. Ez pedig több mint elegendő.
2. Ha a világosság fiai vagyunk, ezt az ajándékot nem rejthetjük el. Az Istenhez tartozó ember a tapasztalatait nem tarthatja önzően magában. Isten az erőforrásainkat nem azért adta, hogy elássuk. Ha Isten meggyújtotta már a lámpásunkat, nem rejthetjük el. Nincs kifogás, nem mondhatjuk, hogy alkalmatlanok vagyunk. Ha jelenlétét tapasztaljuk az életünkben, akkor Isten már alkalmassá tett minket a szolgálatra.

Közelebbről jobban látni

Isten képviselete nem azt jelenti, hogy aki rád néz, az Jézust lássa. Ha ezt jelentené, minden keresztyén hosszú Jézus-frizurát növesztene, hogy rá hasonlítson. Megnyugtatlak: nem kell Jézus-arcot csinálnod magadnak a fodrásznál.

Jézus arcát másképpen is fel lehet venni. Erre utal Pál apostol is:

Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.

2Kor 3,18

Bonyolultnak tűnik, igaz? Pedig egyáltalán nem az. „ugyanarra a képre formálódunk át…” Ez a kép nem más, mint Jézus. Ahogy olvassuk a Bibliát és próbáljuk megérteni, a Szentlélek átformál minket. Jézus jellemvonásait vesszük fel, sokszor észrevétlenül. Megtanuljuk szeretni a másik embert, képesek leszünk megértéssel fordulni felé. Hogyan történik ez? Érthetetlen, titokzatos munkája ez Istennek. A forrását azonban tudhatjuk: ez a változás az Úrtól származik.

Különbség van aközött, hogy valami csak a szemünk előtt van, vagy hogy valamit látunk is. Például, ha valaki rosszkedvű, az látszik az arcán. Azt viszont már nem tudhatod, hogy mi a baja, hacsak meg nem kérdezed tőle. Ha fogalmad sincs a másik ember érzéseiről, akkor akár félre is értheted. Az, hogy valami a szemünk előtt van, magában hordozza a felületesség veszélyét, a félreértést. Ezzel szemben ha tudod, hogy a másiknak mi nyomja a lelkét, az már sokkal alaposabb: megfigyelni, meglátni és megérteni.

A képviselet ez utóbbit jelenti. Isten sokkal nagyobb és hatalmasabb annál, minthogy egy jóképű fiatalember, vagy egy kedélyes öregúr kinézete visszaadná őt. Az embereknek meg kell érteniük, mit miért teszünk. A bűnökre persze ez nem vonatkozik, mert a bűnök esetében gyakran első blikkre egyértelmű a helyzet. Például ha valaki káromolja Isten nevét, arról különösebb ismertség nélkül is le lehet szűrni, hogy komolyan gondolja-e a hitét.

Krisztus arcunkkal azonban már más a helyzet. Előfordulhat, hogy egy távolabbi ismerősünk két találkozás után csak annyit vesz észre rajtunk, hogy szótlanok vagyunk. Ő rögtön elhelyez minket valamelyik kibélelt séma-dobozába: visszahúzódó, unalmas ember. Lehet, hogy épp nagyon fájt a fejünk, vagy kaptunk egy rossz hírt, máskor viszont (amit ő még nem látott) lehet, hogy mi vagyunk a társaság középpontjában.

Hasonlóképpen a jócselekedetet is látni kell. Nem elég tudomást venni róla, ismerni kell hozzá az embert is. Sőt, vannak olyan tetteink, amelyek akár bűnnek is tűnhetnek úgy, ha valaki nem látja a teljes képet. A képviselet akkor igazán hathatós, ha aki lát minket, az egész embert látja, valóságosan.

Erre vonatkozik első sorban Jézus parancsa. Azok számára legyen egyértelmű Istenhez tartozásod, akik közelről látnak. Akik téged megismertek, rajtad keresztül az Úr mutatkozhasson meg számukra. Isten hatása az életedre, a hálaadásod ereje, meggyőződésed mélysége, tapasztalataid valósága látszódjon rajtad.

Egy-egy hosszas, őszinte beszélgetés, mindennapos találkozások, hosszabb ideig tartó közös munka: a „fénylő lámpás feladatunk” itt veszi kezdetét igazán. Nem elég csak jól viselkednünk vagy magabiztosnak lennünk. El kell magyaráznunk, mit miért teszünk. Kell, hogy értsék. Ahogy Jézus fogalmaz: „világítson mindenkinek a házban„. Akik felé szolgálunk, azokat be kell hívni a házba, magunkhoz. Kintről nem fogják látni. Egy mécses éjszaka a sötét mezőn alig látszik néhány méterre. Ellenben egy szobában az egész teret bevilágíthatja. Igazi (meggyőző) erőt csak a jól megfigyelt életpélda jelenthet. Ez az igazi feladatunk.

Lehetőségek tárháza az élet!

Ahhoz, hogy az életünk példája valakit megtérésre vezessen, sok idő kell. Beszélgetés, majd napokig tartó gondolkozás, majd újabb beszélgetés. Van, akinek ez gyorsabban megy, másnak több időre van szüksége. Azokban az időkben, amikor csak telnek a napok, hónapok eseménytelenül, a hitvalló élet ereje kevésbé feltűnő. Vannak ellenben olyan élethelyzetek, amikor egyértelműen meglátszik valakinek a lelki ereje. Máskor eltelhetnek akár hónapok is, mire feltűnik bárkinek. Nem véletlen, hogy a legtöbb megtérés nehéz élethelyzet, súlyos veszteség (baleset, haláleset stb.) idején történik, amikor az ember vigasztalásra, megerősítésre vágyik. Ilyenkor a legtöbben nyitottabbá válnak mások felé. A mécses az éjszaka sötétjében látszik igazán.

Sok hívő emberrel beszélgettem már arról, ők hogy élték meg az eseménytelen időket, amikor senkit sem érdekelt a hitük, amikor csak teltek a napok, hónapok eseménytelenül. Sokan elmondták, hogy nehéz volt türelemmel kivárni szeretteik figyelmét. Idővel azonban mindenki életében eljött az a pont, amikor a hit fontossá vált.

Persze hallottam olyan történetet is, hogy valakit pont az eseménytelen hónapok vezettek Istenhez. Egy ismerősöm például úgy került közelebb Istenhez, hogy üresnek érezte az életét. Találkozott egy hívő kortársával, akinek a lelkesedése és életcélja őt is magával rántotta. Sosem tudni, kinek mikor jön el az a pont, ahol Isten felé ajtó nyílik az életében.

Abban azonban biztosak lehetünk, hogy az életünk példáját többen veszik észre, mint gondolnánk. Sőt, gyakran pont azoktól kapunk visszajelzést, kérdést, akikről ezt korábban nem is gondoltuk volna. Nincs miért csüggedni tehát. Az Úr, aki elhívott a feladatra, készíteni fog alkalmas időket számodra is! Egy kérdést a hitedről: „miért is jársz te templomba?” Egy rosszindulatúnak tűnő megjegyzést: „na most mit mondasz”. Valamelyik ismerősöd elkáromkodja magát előtted és te rászólsz: „már megint kezded?” Először talán megijedsz, vagy rosszul esik. Kialakul a beszélgetés, felvetődnek kételyek, vagy olyan dolgok, amiket ő eddig nem értett. Lehet, hogy zsákutca, lehet hogy kiút.

Sosem tudhatod, milyen lehetőségeket készít el számodra az Úr! Ha eleve feladod, nem is fogod megtudni soha.

Sőt, a feladathoz minden tehetséget, minden erőforrást biztosít számodra Isten! Erről olvashatsz a következő (5.) részben! (Kattints a képre!)

Ne felejtsd el továbbadni a lehetőséget másoknak is! Mondd el nekik, hogy „Pap vagy te is!”. Ajánld nekik tanfolyamunkat. Ingyenes és az is marad! Köszönjük előre is, hogy hozzájárulsz szolgálatunk sikeréhez! A paptanfolyam ekönyv (nyomtatható pdf) formátumban is letölthető itt.

Ha beszélnél róla, keress fel minket! A címünk 8300 Tapolca, Darányi u. 2. Írhatsz a messengerben, vagy elérsz minket e-mailen is.

Kádár Tamás György