9. A közösség ereje

Pap tanfolyam, 9. rész.

Nem katolizálunk és nem is szentelünk fel egyházi szolgálatra. Próbáljuk komolyan venni azt, hogy a református hitben minden egyes hívő ember pap. Ez az egyetemes papság intézménye. Hogy megértsd, ajánljuk cikkünket: Pap vagy! Te is pap vagy!

Isten akaratát cselekedni kell

Sokan vannak, akik nem értik, mi haszna van a gyülekezetnek. Ha Isten megelégedne annyival, hogy vele élünk kapcsolatban, akkor igazuk volna az „otthoni hívőknek”. Lehet a négy fal között is hinni, lehet Bibliát olvasni, imádkozni, tulajdonképpen ennyi elégnek is tűnhet. Mégis, bármennyire is ellentmondásos, lehet Bibliát olvasni, sőt még imádkozni is úgy, hogy közben ne tetszünk Istennek.

Isten akaratát nem elég ismerni. Isten akaratát cselekedni kell. Ismerni sokan ismerik: hallották, tudnak róla dolgokat. Más dolog ismerni valamit és más dolog érteni is azt. Sőt, akár tapasztalataink is lehetnek Istenről anélkül, hogy hozzá tartoznánk. Általában az érdekel minket, hogy vajon mi Isten országához tartozunk-e, vajon üdvözülünk-e? Isten azonban megfordítja ezt a kérdést: vajon cselekedjük az ő akaratát? Az ő országában nincs tagfelvétel: befizetem, járok a templomba és már bent is vagyok. Ez nem így működik. Az egyházban persze van tagság, de ez nem jelenti automatikusan Isten országának polgárjogát.

És nem, bármennyire is szeretnénk, nem a mi tetszésünk szerint kell Istent követni. Ha mégis így teszünk, teljesen felesleges bármi próbálkozás: akkor a magunk halott istenkéjét követjük, nem pedig az egy, igaz, örök Istent. Ez döntés kérdése: úgy követem, ahogy ő akarja, vagy úgy, ahogy nekem tetszik. Ez utóbbin sosem lesz áldás.

Isten országának ugyanis az az ember a tagja, aki cselekszi Isten akaratát. Aki meg akarja valósítani azt, amit Isten üzent számára a Biblián keresztül. Erre adja a Szentlélek a pecsétet. Aki valóban azt cselekszi, az sikeres is, mert vele van Isten. (Zsolt 1) Aki nem cselekszi, aki nem érzi a sikereket a hitében, az valószínűleg még nincs kapcsolatban vele.

Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt az ilyen hit? Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában. Viszont mondhatja valaki azt is: „Neked hited van, nekem meg cselekedeteim vannak.” Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet. Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek. Akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő? Ábrahám, a mi atyánk nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor fiát, Izsákot felajánlotta az oltáron? Látod tehát, hogy hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite. Így teljesedett be az Írás, amely azt mondja: „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul”, és „Isten barátjának neveztetett”.

Jak 2,14-23

Nem kell tehát azon aggódnod, hogy vajon te Istenhez tartozol-e vagy sem. Meg lehet állapítani abból, ahogy élsz, hogy mennyire veszed komolyan a Bibliát. Itt persze minden egyes pillanat számít: nincs részidős hit. Egy kívülálló ember persze képtelen átlátni az egész életedet, bármennyire szoros kapcsolatban vagy vele. Sőt, még te magad sem láthatod tisztán, mert bizonyos dolgok elkerülik a figyelmedet, más dolgokra jobban odafigyelsz. Ez a kérdés mindig Isten és közted dől el. Isten kijelenti akaratát a Bibliában, te követed, Isten ezen keresztül megáldja az életedet. Vagy: nem keresed eléggé Istent ahhoz, hogy megértsd akaratát, ezért nem is követed, áldása elmarad az életedből, magad vagy csupán.

Hogy jön ehhez a gyülekezet?

Isten a gyülekezetet azért hívta létre, hogy a benne hívő embereknek segítsen követni őt. A gyülekezet az a terep, ahol hitünket igazán megélhetjük. Ha hitetlenekkel próbálkoznánk, a folyamatos egyoldalú harc idővel felemésztene. Nem véletlenül mondja Pál a korinthusiaknak, hogy ne legyenek „felemás igában” a hitetlenekkel. Folyamatos, eredménytelen küzdelem, ha két ember két különböző irányba húzza az igát. Mindketten küzdenek, de célt nem érnek, munkájukon nem lesz áldás. A hitetlen ember magának szolgál, eközben a Sátánnak asszisztál. A hívő ember Istent szolgálja. A két cél olyannyira más irányt jelent, hogy eredményesen képtelenség sikeresnek lenni benne. Sőt, előfordulhat, hogy a hitetlen fél lassan felülkerekedik, végül mindketten a Sátán céljai felé indulnak el. Ezért alkotta meg Isten az egyházat, hogy a hívők együtt, az igát egyfelé húzva szolgálják mennyei Atyjukat.

A Szentírás azonban nem szól sem reformátusokról, sem római katolikusokról, csak keresztyénségről, azaz Jézushoz tarozókról. Nem olvassuk sehol, hogy Isten a farizeusokat például egy az egyben elutasítja. Minden körben, ahogy minden felekezetben vannak, akik Isten akaratát tekintik célnak, mások nem. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy Isten nem szereti a gyümölcsturmixot. Ő a gyümölcskosár mellett áll ki.

Nem akarja minden tanítványát ugyanolyannak látni, egyébként nem teremtett volna annyiféle embert. Mindenki másképp szolgálhatja őt, ő pedig ebben gyönyörködik. Szükséges, hogy az egyházban legyenek viták, nézeteltérések, mert ha nem volnának, az azt jelentené, hogy senki sem lelkesedik. Amint valakiben felgyullad a tűz, onnantól kezdve mindig lesznek viták, mindig lesz, aki másképp látja.

Félre ne értsük, Isten országában nincsenek kompromisszumok, nincs demokrácia. Isten országában teokrácia van: Isten uralkodik. Minden egyes tag Istent szolgálja. Nem feltétlen kell, hogy egyet értsenek egymással, de senki sem tagadhatja meg Isten akaratát. Így aztán mindenki ahhoz a felekezethez köteleződik el, ahol otthonosan érzi magát, amit megszokott. Mi, reformátusok azért vagyunk könnyű helyzetben, mert egyértelműen a Bibliát tartjuk egyedüli és kizárólagos mércének. Ez sok vitát eleve eldönt, más dolgokat megbonyolít (például azt, hogy ki hogyan értelmezi az írást). Vannak kérdések, melyekről a Szentírás nem rendelkezik, ezekben a dolgokban aztán mindenki úgy tesz, ahogy akar. Vannak persze vezetők, de ők sem méltóságot kapnak a hivatallal, hanem felelősséget: ilyen a presbitérium, vagy a lelkipásztorság.

Nem egymás felé köteleződünk el, hanem mindenki Isten országa felé

Mi van a vitákkal? Valaki így érti, valaki úgy érti a Bibliát. Valaki ezt tartja fontosnak, valaki azt. Kálvin több ízben is hangsúlyozza, hogy a vitákat nem kell elkerülni, ugyanis hasznosak. Persze ez csak addig igaz, amíg tényleg lényeges dolgokon vitázunk. A beszélgetésnek mindig helyet kell adni, mert a nézeteltérésekből következik a fejlődés: sok különböző ember egy irányba tart. Ez a vita azonban sosem személyeskedés, mert annak nincs helye Isten egyházában.

Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

Gal 2,20

A közösség akkor működhet, ha minden tag megtalálja benne a maga helyét. Ha mindenki kamatoztathatja benne Istentől nyert javait. Ezért elengedhetetlen, hogy mindenkinek legyen saját felelősségteljes feladata a gyülekezetben. Úgy történhet ez a legeredményesebben, ha egy-egy részfeladatot több ember lát el együttesen. A közös felelősséget így nem csupán néhány ember cipeli, hanem minden tag, a maga tehetségéhez mérten. A felelősség szétoszlik, a siker hatványozódik.

Mit akar Isten velünk kezdeni? Ez lényeges kérdés. Milyen színű legyen a padlószőnyeg? Ez sokadlagos. Egyik kérdésben az egész közösségnek kell döntenie, másikra elég a vezetőknek döntéseket hozniuk. Attól függ minden, melyik kérdés az igazán lényeges. A lélekmentés, a szeretetszolgálat, az istentiszteletek rendje, az alkalmak megszervezése azok a kiemelt feladatok, melyekben minden tagnak részt kell vennie.

Közös feladatkörök

  • Lélekmentés: ez olyan feladat, melyet mindenki önmaga teljesít a rábízottak körében. A gyülekezet mégsem marad ki ebből, mert a közösségnek kell lennie annak a befogadó közegnek, ahová a frissen megtértek csatlakozhatnak. Erről volt szó a 3. részben. Továbbá a gyülekezetben történik a lélekmentők „kiképzése” és mentorálása. Ez egyértelműen képzést igényel, legfőképpen lelkipásztori (gondnoki) feladat. Ide tartozik egyrészt a szervezett munka (csoportfoglalkozás), másrész mindig az adott élethelyzethez alkalmazott segítség (konkrét kérdések megválaszolása).
  • Istentiszteleti rend: a vasárnapi istentisztelet minden keresztyén ember számára a lélekzetvételt jelenti. Akárhányszor vettünk már életünkben levegőt, mindig lesz egy újabb. Ez az istentisztelet azonban nem csak egy ember munkája, sokkal több annál. A gyülekezet együtt vesz részt Isten imádatában. Van egy (olykor több) liturgus, aki az istentiszteletet vezeti: a lelkipásztor. Minden más tag úgynevezett „aktív recepcióval” vesz részt az alkalmon. Ez az aktív részvétel koncentrációt jelent, egészen onnantól kezdve, hogy átléptem a templomkert kapuját. Az istentisztelet papok találkozója, így ha valaki közülünk még nem pap (kívülálló), annak a többiek (beavatottak) segítséggel tartoznak. Az alkalom előtt és után a találkozást kihasználva beszélgetünk a hitéletünkről, egymást segítve és támogatva a szolgálatban. Vannak a liturgiában közös tevékenységek: éneklés, imádság, adakozás. Az istentiszteleti jelenlétünk így lesz szolgálattá.
  • Alkalmak szervezése: az egyház a hitetlenek felé nem csak tagjaiban, hanem közösségileg is tevékenykedik. Szükséges, hogy legyenek olyan alkalmak, ahol keresők is megjelenhetnek, kérdést tehetnek fel rólunk, hitünkről. Ezen alkalmak megszervezése első sorban a gyülekezet nem lelkészi vezetőinek feladata, amennyiben az alkalom nem istentiszteleti jellegű (pl. evangélizáció). Az igazság az, hogy ezen alkalmak kiváló lehetőségek a közösség számára, életük felfrissítésére.
  • Szeretetszolgálat: egyszerre önálló, egyszerre szervezett. Részt veszünk Jézus újjáteremtő munkájában. Nem lehet éhes emberrel beszélgetni a hitről. Először ételt kell adni a számára. A testi szükségletek olykor megelőzik a lelkieket, bár „nem csak kenyérrel él az ember” (Mt 4,4). Így formáljuk környezetünket is: templomunkat, parókiánkat, városunk köztereit. Szolgálatunk fontos része a ránk bízott környezet ápolása.

Kegyelemből van

Nem véletlenül nevezi Pál a talentumokat „kegyelmi ajándékoknak”. Ajándékok, ingyen vannak, mert képtelenek lennénk megfizetni az árukat. Mindenkinek másféle ajándékokat ad az Úr. Elutasítani el lehet őket, de a magunk erejéből gyarapítani nem tudnánk. Egyszerűen van úgy, hogy az ember az egyik fajta szolgálathoz nem kapott ajándékokat. Ez persze sosem lehet kifogás: lehet, csak nem ismertük még meg elég jól az ajándékainkat.

Mégis van úgy, hogy nem megy. Próbálkozunk innen, próbálkozunk onnan és csak felőröl bennünket. Isten igéje egyetlen helyen sem írja, hogy makacsul ragaszkodni kell a saját vágyainkhoz. Sőt, pont arra bátorít az ige, hogy engedelmeskedjünk. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben több helyen olvasunk olyanokat, hogy Pálékat az utazásaik során a Szentlélek nem engedte elmenni valahová.

Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. Amikor Míszia felé mentek, Bitiniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket.

ApCsel 16,6-7

Egyszerűen nem. A leírás nem részletezi az okokat, nincs is rá szükség. Nem ment, nem engedte, nem tehették meg. Pál és utitársai nem erősködtek, bár talán csalódottak lehettek. Nem tudjuk. A lényeg, hogy a kegyelem ereje erre nem adatott a számukra, mert Isten akarata másfelé terelte őket.

A gyülekezet ereje ebben mutatkozik meg. Isten ugyanis nem küld valakit mindenhová. Senkinek sem mondja, hogy egyszerre legyél jó mindenben. Sőt, éppen ellenkezőleg, közösséget adott, hogy egyen-egyenként ne kelljen egyszerre mindenhez értenünk.

Istenhez kapcsolva

A legfontosabb, hogy bár egymással beszélgetünk, közösen munkálkodunk, első sorban mindenki Isten felé tartozik felelősséggel. Éppen ezért a lelkesedésünk garantált, már ha komolyan vesszük Isten szándékait. Ki ne tenne meg mindent annak érdekében, aki megváltotta őt a halálból? Nincs opció a csalódásra, nincs opció a feladásra, mert nála mindig van következő lépés. Aki valóban átadta az életét Istennek, az az ember jól tudja, hogy minden döntés első és legfontosabb kérdése: mi szolgálja jobban Isten akaratát?

Az Úr Jézus pedig különösen odafigyelt arra, hogy a benne hívők közösségét bőségesen megáldja. Sok-sok ígéretünk van, melyek mind a közösségi életre vonatkoznak. Ha több keresztyén egyetért valamiben, a sikerük nem duplázódik, hanem hatványozódik. 22=4; 32=9…

Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek, mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól…

Ef 6,6-8b

Persze vannak amolyan cseles, emberi ötletek, melyek emberi módon felkelthetik a figyelmet. Nem vetjük meg ezeket. Egy-egy (kisebb-nagyobb) csellel megpuhíthatjuk magunk előtt a talajt. Egy-egy váratlan megjegyzés, meghökkentő szó, furcsa összekötés. A furcsa mindig felkelti a kíváncsiságot. Ha valakiben kíváncsiság ébred, érdeklődni kezd és nyitottá válik. Ha valaki megnyílik, őszintébb lesz. Ha valaki őszintébb lesz, mer kérdezni. Ha valaki kérdez, ott elindulhat a beszélgetés… Ilyen műhelytitkokat olvashatsz a következő (10.) részben. (Kattints a képre!)

Ne felejtsd el továbbadni a lehetőséget másoknak is! Mondd el nekik, hogy „Pap vagy te is!”. Ajánld nekik tanfolyamunkat. Ingyenes és az is marad! Köszönjük előre is, hogy hozzájárulsz szolgálatunk sikeréhez! A paptanfolyam ekönyv (nyomtatható pdf) formátumban is letölthető itt.

Ha beszélnél róla, keress fel minket! A címünk 8300 Tapolca, Darányi u. 2. Írhatsz a messengerben, vagy elérsz minket e-mailen is.

Kádár Tamás György

Related Posts